Ezen a honlapon az eddig elszigetelten, egyedül dolgozó vállalkozó nők fogtak össze, hogy szervezettebb formában szövetséget alkossanak. Mindannyian működő mikrovállalkozások tulajdonosai, akik saját tevékenységi területeiken már bizonyítottak, de úgy gondolták, hogy az összefogás a tevékenységi területek kitágításával minőségi változást hoz majd az üzleti megrendelések terén.

A ma vállalkozóként dolgozó nők - kvalitásaik ellenére - sokszor érzik hátrányos helyzetüket az üzleti világban. Az ebben a szektorban a nőkkel szemben érvényesülő előítéletek több esetben megfosztják őket igazi érvényesülésüktől. A vallalkozonok.hu éppen ezért most azt szeretné bebizonyítani, hogy szervezettségük segítségével nemcsak tevékenységi körük bővül, de nőiségükkel olyan pluszt is tudnak nyújtani, ami egyedivé teszi majd teljesítményüket. Az Európai Unió által prioritásként kezelt esélyegyenlőségnek és a vállalkozói szféra erősítésének kívánalmait ezen a módon akarják a gyakorlatba átfordítani.

Jelmondataik:

  •Egyediség a nőiségben
  Rugalmasság a kivitelezésben
  Pontosság a munkavégzésben
  Hatékonyság a problémamegoldásban


Az itt vállalkozó nők szívesen figyelnek megrendelőikre.

Az itt lévő vállalkozónők hosszú távon segíteni szeretnének vállalkozónő társaikon is, ezért az ő általuk adott megrendelések árából 10% kedvezményt biztosítanak.

Arra buzdítják a megrendelőket, hogy vegyék igénybe mind szélesebb körben a felsorolt szolgáltatásokat, energiát és időt megtakarítva ezzel önmaguknak és vállalkozásaiknak. Cserébe női érzékenységet magában hordozó, minőségi munkát kapnak. Referenciáik garanciát nyújtanak ahhoz, hogy minden megbízást kiemelkedő, európai színvonalon teljesítsenek.

A honlap a Közbeszerzési Kultúráért Alapítvány támogatásával készült. A közös vállalkozás megszervezője és felelőse Ritter Andrea.


Alakult 2005-ben.






"A vallalkozonok.hu vállakozó nők szövetsége. Nők összefogása
annak érdekében, hogy nőiségükből fakadó értékeikkel és
összefogásukkal különleges, széles spektrumú megrendeléseket teljesítsenek."




Egy multinacionális cég alapítvány létesítését határozza el.
A vallalkozonok.hu a megrendelővel együttműködve megszervezi ennek adminisztratív hátterét (bejegyeztetés, a Kuratórium megszervezése,
a jogi háttér tisztázása, szabályzatok elkészítése), vállalja az online és offline megjelenés megtervezését és kivitelezését, a céloknak megfelelő PR lebonyolítását. Az alapítvány működése során vállalja a reguláris
fenntartáshoz szükséges ügyvezetői teendők folyamatos ellátását, a különböző rendezvények levezénylését, az online és offline megjelenő kiadványok megírását, megszerkesztését és kivitelezését .bővebben



Egy szervezet - munkafolyamatainak hatékonyabbá tételére – tréningeket vesz igénybe. A staff számára a szervezetfejlesztő tréninget, vezetője számára a personal coaching módszerét rendeli meg. Az ebből eredő tapasztalatokat kamatoztatni kívánja a cég/szervezet kommunikációs és üzleti stratégiájának meghatározásában, az egyéb intézményekkel való kapcsolattartásban. bővebben

 
Impresszum Jogi nyilatkozat kapcsolat